2006. április 16., vasárnap
Szegény, árva blog! Innen is boldog Húsvétot mindenkinek!
14:37:39
2006. április 10., hétfő
Eljött a pillanat, mozdulni kell, mert addig töprengek, míg a végén
szégyenszemre itt találok ragadni. Tehát, ha valaki továbbra is
kíváncsi rám, itt megtalál.
Ez a hely pedig egyelőre megmarad, nincs szívem törölni, meg aztán
néha-néha visszajárok majd, mint afféle hazajáró lélek, úgyhogy ne
csodálkozzon senki, ha időnként itt is születnek új szösszenetek.
Viszlát!
15:00:20
2006. április 9., vasárnap
A
nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól
húsvét vasárnapig a nagyhét.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a húsvét előtti
vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Általánosan elterjedt szokás
a nagymise előtti barkaszentelés,
melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése
a római egyházban Dominica palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán
vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés
szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.)
A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző
szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva,
hogy elűzi a férgeket.
(Forrás: www.unnep.mentha.hu)

Giotto: Bevonulás Jeruzsálembe
15:41:58
2006. április 8., szombat
Viszont a BBC honlapján itt van
ugyanez a hír kicsit részletesebben. Nemzetközi átverés, vagy mi? De
persze még igaz is lehet. Micsoda idők, hatalmas, mutáns nyulak fognak
elterjedni a földön, egyik fülük nagyobb, mint a másik, egész sor
veteményt zabálnak fel percek alatt, ha pedig elfogy a répa, akkor
ránkfanyalodnak majd, mit nekik növényevés, itt már semmi se szent,
úgy, ahogy vannak, globalice veszélyeztetik majd az emberiséget.
Mindezt pedig húsvét előtt egy héttel tudjuk meg, szép kilátások!
11:01:33
Bekapcsoltam reggel a tévét, hát csak futkosó fehér csíkok, sistergés,
ezeket produkálta. De mindhárom földi csatornán. Mondom, kipurcant az
antenna, merthogy az csak amolyan barkácsszinten ide-oda van
rakosgatva, ugyanis már rég nem lehet rászerelni a készülékre, letört a
dugója, a csuklórészében meg lehet, hogy eltört bévül a huzal, satöbbi,
satöbbi, egyszóval, nem lenne csoda, ha bemondta volna az unalmast.
Kibattyogtam hát a kamrába, hogy behozzam a régen nyugdíjba helyezett,
ámde ki még nem hajított erősítős antennát. Gondoltam, lefertőtlenítem,
lemosom a zuhannyal, megszárítom és üzembe helyezem, mert ha műsort
akarunk, arra pillanatnyilag ez az egyetlen esély.
Aztán odakint belebotlottam a szomszédba, akitől megtudtam, hogy náluk
se megy semmi a tévén, csak a műholdas adások, kérdem, mi van, ennyire
kampánycsend van?
Antennát visszahelyez a lomok közé, bejön, gépet bekapcs, internetre
rámász, kis válogatás után Info Rádióra rálel - és ott, sehol másutt,
se Origón, se Hírkeresőn, se Hírstarton, se MTV honlapon, sehol, csak
az Info Rádión megtud, hogy az Antenna Hungária 6-10-ig karbantartást
végez, ezért nincsenek adások.
Azért jó, hogy van ez az Info Rádió. Info Rádió rulez!!!
*********
Némileg rontja az összképet, hogy ezt a cikket
is az Info Rádió oldalán találtam. Hát, sose fogom megtudni, hogy most
tényleg hülye vagyok, hogy nem hiszem el, vagy tényleg hülyének néznek.
10:44:58
2006. április 6., csütörtök
A napokban körülnéztem egyéb bloggazdák háza táján. Igaz, mind külhoni,
de annyit értek például angolul, hogy felfognám, ha pimaszul szólnának
hozzám. De nem, mindegyik normálisan tájékoztat, nem poénkodik
idétlenül, nem vágja a képembe minden mondattal, hogy én csak egy csóró
potyaleső, ingyen tárhelyre pályázó hülye vagyok, akinek ha nem tetszik
valami, el is húzhat a fenébe. Egyik sem úgy állt hozzám, tájékozódó
idegenhez, hogy minek nekem, retardált, interneten kóválygó, grafomán
exhibicionistának értenem a host szabályait, vegyem tudomásul, hogy
márpedig ez, meg az, meg amaz így van és kész, mert csak (az utóbbi két
szó szöveghű idézet)! Nem, nem így álltak hozzám, hanem úgy, mint akik
adni akarnak annak a sokezer idegennek egy ingyenes szolgáltatást, de
ettől még felnőttként kezelik a sok interneten kóválygó, grafomán
exhibicionista bloggerpalántát.
És ez a különbség lehet, hogy kiegyenlít néhány apró hiányosságot.
Számomra legalábbis. Úgyhogy hamarosan, nagyon hamarosan költözés lesz
ebből, akárki meglássa.
14:46:01
Az esti vita körüli cirkusz, a beharangozások, a szabályokkal való
bohóckodás már sok volt. Hogy szabad volt-e felmutatni egy pénzérmét,
mert ugyebár semmilyen demonstrációs tárgyat nem volt szabad bevinni,
meg hogy O. V. négy másodperccel túllépte az engedélyezett időt, ezért
ezt a négy másodpercet a következő válasznál levonjuk - ilyen
nagyságrendű problémák voltak, hát, irigyeltem rendesen a
szabályalkotókat azért a pihent agyukért!
Mindenesetre egy pszichológus remekül elszórakozhatott a párbeszéden és
súlyos következtetésekre is juthatott. Még szerencse, hogy a nép, az
istenadta nép köreiben aránylag kevés a pszichológus.
És micsoda elemzések fogják elhagyni mostantól kezdve a politológusok
szakértő ajakát! Attól mentsen meg bennünket az Isten, hallgathatjuk
napestig!
2:29:51
2006. április 4., kedd
Né' má', hát nem április negyedike van ma? Hál'Istennek, újabb és újabb
nemzedékek nőnek fel, akiknek erről a napról már semmi se jut az
eszükbe.
Nekünk bezzeg! Április négyről szóljon az ének,/Felszabadulva zengje a nép... és
így tovább, az a dallam, az a vonulás ünneplőbe öltözve az osztállyal a
Vasút sorra, a helyi szovjet emlékműhöz a koszorúzásra (egyébként az az
emlékmű ma Budatétényben áll a Szoborparkban). Tehetünk róla, ha
kitörölhetetlenül ez jut az eszünkbe?
Nekem meg még az is eszembe jut, hogy ilyenkor mindig gond volt velem a
suliban, mert nem volt piros nyakkendőm. Nem mintha a szüleim nem tudtak
volna pár forintért venni, de nem vettek. Valahogy sose vettek,
teltek-múltak az évek, én meg ott álltam úttörőnyakkendő nélkül minden
ünnepségen az énekkarban, jó hátra lökdösött mindig szegény énektanár
néni, hogy minél kevésbé látsszon a nyakkendőtlenségem.
Szerintem ez volt anyámék passzív rezisztenciája. Ha már a korszaktól nem tudtak megmenteni.
15:30:25
2006. április 3., hétfő
Jelentem, itt jégeső esik, csak úgy pattognak az ablakpárkányról a
borsószemnyi jegecskék! Közben látom a gellérthegyi kamerán, hogy Budapest fölött süt a nap -
na ja, eddig itt is sütött, de jön (illetve megy) még kutyára dér! Ugyanis megy Pest
felé a felhő.
Most akkor tavasz van, vagy nyár van, vagy mi a fene van?
13:39:57
2006. április 2., vasárnap
Politizálás szándéka nélkül mondom, hogy nagyon visszataszító volt
számomra, amikor a mai gyűlésen Orbán Viktor háta mögött folyton Makrai Katit
(született Schmittnét) voltam kénytelen nézni, amint látványosan helyesel,
bólogat, mosolyog a főnök beszéde alatt, miközben többször is lelkesen
odafordul férjéhez, mintegy provokálva, hogy az is helyeseljen már
végre. Szegény Sch. Pál meg csak ült ott komor tekintettel és csak a
nem tudom hányadik odafordulásra villantotta ki a fogait.
Miért kell ezt? Azzal, hogy odaült a pártvezér mögötti csapatban a
legelső sorba, azzal már kimutatta, hogy feltehetően mindennel
egyetért. Minek azt még továbbragozni? Nem is értem ezt a nőt, valahogy
nem is illik bele a róla eddig alkotott képbe. Normális, tehetséges
sportoló volt, értelmes, okos asszony három szép gyermekkel, mostanság
már több gyönyörű unokával megáldott fiatalos, csinos nagymama, most
meg itt van, ül a narancsszínű kosztümjében és hevesen bólogat, tapsol,
teszi-veszi magát. Mindenki megbolondul, ha beáll valamelyik irányba?
Azt hiszi, ezt várják tőle?
23:30:47
Azért az durva volt, amikor a Gilmore girls-ben Asher Fleming unokája jelent meg a kórházban! Ne már, hogy Michael Yorkot ennyire öregítsük, hogy húsz év körüli unokája lehessen, kikérem magamnak! Poénnak is rossz!
Utánanéztem, Michael York 1942-ben született, szóval azért tényleg nem
annyira öreg. Ahhoz képest persze igen, amikor még D'Artagnant
játszotta A négy muskétásban, dehát az 1974-ben volt.
A filmográfiáját böngészve viszont meglepve látom, hogy játszott a Váratlan utazásban is, erre egyáltalán nem emlékszem.
Ez meg egy jó kép róla, igaz, hogy steril stúdiókörülmények közt készült, profi felvétel, de azért akkor is aranyos:

23:17:20
A manapság mutogatott Combinó villamosokról jutott eszembe, hogy
pénteken bejelentették, hogy ötven évesek az UV-típusú villamosok.
Néztem, néztem a riportfilmet és hiányérzetem támadt: ugyanis azt
elfelejtették mondani, hogy ilyenek ma is járnak Budapesten, például a
47-essel éppen aznap ugyanilyen kocsiban jöttem vissza Budafokról a
Körtérig. Szóval, a retró fíling nem igazán aktuális. Majd ha már csak
múzeumban látni UV-kocsikat, majd akkor lehet rajtuk nosztalgiázni.
0:58:38
Eddig tartott az április elseje. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki
aggódott és nem kapott egyértelmű emailt tőlem, csak pár vigyorgó
szmájlit válasz helyett, de nem lőhettem le a poént éjfél előtt,
beláthatjátok. Köszönöm, Füles, köszönöm, Naga mester, köszönöm, Laci!
Egyébként nem szoktam áprilisi tréfákat gyártani - a maximum az volt,
amikor a suliban megfordítottuk a padokat, székeket és a tanárok a
hátunkat nézték egész órán, vagy amikor fordítva vettük fel a
köpenyünket, ezek ősrégi szakállas poénok - de ma valahogy ihletem
támadt. Csak rossz volt az időzítés, nem jött jól ki, hogy szombatra
esett ez a nap. A családok teszkógazdaságosoznak, ikeáznak,
kirándulnak, játszóznak, főznek-sütnek, férjet-feleséget-gyereket
babusgatnak, a bloggerek közül ketten is éppen elutaztak, szóval nem
sokan vették észre a viccet.
Aztán este felfedeztem, hogy Mornix is úgy csinált, mintha kiszállt
volna. Legalábbis remélem, tőle is csak áprilisi tréfa volt (viszont ha
valaki siet, még talán megláthatja azt a frenetikus képet, amit feltett
a blogjára!)
0:14:37
2006. március 31., péntek
Haha, megoldódott a rejtély, miért nem ébresztett a mobilom már
másodszor a héten: mert nem állítottam át nyári időre! Ki gondolta,
hogy nem áll át magától, mikor minden rendes gép önállóan intézi ezt a
dolgot? Ez meg nem, azt a hétfánfütyülő SonyEriccsonos rézangyalát
neki!
Még jó, hogy véletlenül felébredtem, igaz, hogy hat óra helyett hat
húszkor, de kis tanakodás után elhatároztam, hogy így is el fogom érni
a vonatot, el is értem.
Nagy élmény bemenni a metropoliszba így, hogy ennyire ritkán kényszerül
rá az ember lánya. Budafok felé haladván például tízméterenként Lendvai
Ildikó hatalmas portréja vizslat bele a képembe, mondom, nagy élmény.
Ennél nagyobb élmény csak a vonaton ülés volt, az a kétszer negyven
perc totálisan hazavágta az amúgy is gyári hibás négyes-ötös
csigolyámat, most kúrálom őket és időnként csendben jajgatok. Mert ezek
a legalább negyven éves kocsik (tudom, mert ugyanilyenekkel utazgattam
a hatvanas évek végén Szegedre és vissza) valami olyan lehetetlen
ülésekkel vannak ellátva, amiket kizárólag tökéletesen egészséges
gerinc bír károsodás nélkül elviselni. A műbőr alatt puha, domborúra
kialakított párna van, a háttámla pedig olyan formájú, hogy még
véletlenül sem támaszt meg egyetlen pontot sem az ember gerincén,
illetve ott támasztja, ahol egyáltalán nem kellene. Szóval, egy ilyen
oda-vissza út után komoly fizioterápás kezelésre szorulnék, de az
udvari csontkovácsomnak éppen kimenője van, sajnos. :-)
Nem is megyek be a metropoliszba egyhamar, csak ha muszáj.
15:05:07
2006. március 30., csütörtök
Ez jópofa! A reykjaviki kamera előtt jégcsapok lógnak - a természet megszerkeszti a magáét Photoshop nélkül is.

2:21:38
2006. március 29., szerda
Valamint követelem, hogy a szél mondjon le! The Sun for president, yeeeeah!!!
Holnap pedig mégse megyek sehova, nem én! Majd ha fagy ... akarom mondani, majd ha süt.
15:57:21
De mekkora eszem volt, mikor mégse mostam ablakot tegnap! Tiszta ramaty
az egész, most megütne a guta. Undor egy idő van, alig bírtam magam
kikanalazni reggel az ágyból. Pedig holnap menni kell, úgyhogy ne essen
holnap, kéremszépen, mert nagyon összegyűltek rajtam/bennem a renoválni
valók, muszáj elkezdeni. Szóval, holnap doki. Nem örülök.
10:36:26
2006. március 28., kedd
Hallok ezt-azt
Például amikor az egyik párt kampányreklámját meghallom, mindig röhögnöm kell. Elkezdi: "a Fidesz (felsorol mindenféle jót, blablabla)....fékentartja az energiaárakat és minket"
- itt tart egy másodpercnyi szünetet, de a lehető legrosszabbkor, mert
ez ugyebár eddig egy értelmes mondat is lehetne - a hang azonban
folytatja: "...gazdákat sem hagy cserben!" De én itt már nem tudok figyelni, mert csak az a gondolatmenet ragad meg a fejemben, hogy fékentartja az energiaárakat és minket.
Aztán ma volt egy korombeli nő a Vágó-műsorban. Nagyon drukkoltam neki,
mert azt láttam benne, amit szeretném, ha bennem is látnának mások:
hogy mindegy, hány éves, hogy nyugdíjas, hogy felnőtt gyereke van,
ettől még nyugodtan beköszön a telefonba a fiának, hogy "szia, Lacikám", majd a jó válasz láttán jellegzetes kézmozdulattal azt mondja, "subidubi!"
- hozzátéve, hogy így szokták otthon - és mindezt nem megjátszva, nem
úgy, mint aki szánnivaló módon tinédzsernek akar látszani, hanem, hogy
úgy mondjam, fiatalosan és természetesen. Pontosabban úgy, mint aki nem
érzi a korát, mert belülről nem az az ötvenakárhány, netán hatvan év
látszik kifelé, hanem az a gyerek, aki most már mindvégig megmarad ott
belül. Szóval, mint aki nem annyinak érzi magát, mint amennyi. Ez a jó,
biztosan ő is úgy van, mint én, hogy magam számára a legfurcsább
kimondani, hány éves vagyok, mert ahogy kimondom, mindannyiszor
képtelenségnek tűnik. És bizonyos dolgokat csak azért nem "vállalnék
be", mert az én koromban (ez is milyen idétlenül hangzik) már nem
szokás, miközben szívem szerint mondjuk, karaokéznék, vagy
léggitároznék, vagy megénekeltetnék egy társaságot, meg egyéb
bolondságra is képes volnék, ha mindezekre lehetőségem adódna.
Francba az éveket! Igenis mindenki annyi, amennyinek érzi magát - ez egy ősrégi közhely, de kivételesen igaz.
Viszont az Életképektől - mellyel a Barátok közt
pletykafészek, száját befogni nem képes, rinyálós, intrikálós népsége
ellensúlyozására kéthetenként lazítani szoktam - szóval, az
Életképektől is kezdek kiütéseket kapni. Mert vagy én vagyok retardált,
vagy nem tudom, mi van, de már képtelen vagyok követni, hogy most János
hol is alszik éjszakánként? Ha nem Évánál, akkor hol? Miután épp most
szervezték meg az ottalvást a (többszörösen) lányos háznál. Arról már
nem is beszélve, hogy ez a két kamaszlány olyan, mintha a mesékből
léptek volna ki: zokszó nélkül, sőt boldogan elfogadják az anyjuk új
barátját, együttlakási tervet dolgoznak ki, édelegnek, konspirálnak -
mintha legalábbis tizenéveséknél családszétesés után ez csak ilyen
egyszerűen menne. Erre mondaná a zapukám, hogy "na, ilyen is csak a moziban van."
23:40:44
2006. március 27., hétfő
Köszönöm Mornix és Andalgó, ez az, a Let me entertain you, ezt kerestem!
0:57:22
2006. március 25., szombat
Kell majd egy kis idő, mire Malbunban ez a rengeteg hó elolvad:
17:18:31
|
|